tényleg nem tudom minek erőltetni a napi publicisztikát,

mindenki jobban járna, hogyha elégséges téma, vagy a tisztes megíráshoz szükséges idő híján inkább egy-egy különleges fényképet közölnének, mondjuk Danis "akire büszkék vagyunk" Barna jelentős életművéből. Például ezt:

Sajnos a Sport szerkesztősége egyelőre igen távol áll a helyzet felismerésétől. Minden nap akad kolléga, aki ráncolt homlokkal izzadva, esetleg önnön nagyszerűségétől részegülve alkotni vél valami szórakoztatóan elgondolkoztató szösszenetet. Még örülhetünk, ha az elkészült kis remekmű csak becsületesen szar, s nem kerül a sorok közé bicskanyitogató aljasság. Egy kis becsületsértés, egy kis rasszizmus, mikor mire vélik vevőnek az olvasót.

A legtöbbet igyekszem elengedni, ahogy böhmbácsi mondaná: Aquila non captat muscas, avagy a sas nem kapdos legyek után (hogy Sümeghi is értse). A tegnapi ajándéklabdával se léptem ki egyből, mely Benjamin felvetődő honosításával kapcsolatban vélt szellemes oldalvágásokat ejteni a szövetségen, illetve Várhidin, de a mai terméssel együtt már megér néhány sort.

Az írás a "Várhidi Benjaminja" ötletes címet viseli, és itt most idéznem kéne belőle röviden, ám ez képtelenség, mivel a kiragadott mondatok nem adnák vissza a primitíven átlátszó csúsztatások és hamis következtetések láncolatát, melyre az okfejtés épül.

Talán csak ennyit: Hogy kinek a fejéből pattant ki Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete, nincs tisztázva. Talán Kisteleki István MLSZ-elnöké az elképzelés, az is lehet, hogy George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa volt az agytröszt, de végtére is nem zárhatjuk ki Várhidi Péter személyét sem. (...) Mindazonáltal Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete napirendre került. Szokjuk a gondolatot, ízlelgessük a nevét, és azt, hogy Várhidi Péter már meg is találta a futballista pozícióját a mágnestáblán.

Ez e mágnestáblázás egyszer még sírba tesz. Tényleg olyan kurva ciki, hogy a válogatott szövetségi kapitánya szereti használni azt a segédeszközt, amely nélkül nem képzelhető el öltöző Abidjantól-Zalaegerszegig? Bezzeg a Lakat Károly tanár úr a hatvanas években egyetlen szemöldökrándítással tökéletes WM-formációt rittyentett pályára... Hihetetlen, hogy szakmai szempontból hol áll az NS, gazzetta színvonalával összevetve még a középkori jelző is jóindulatú túlzás. Mintha olyanok írnának az autósportról, akik a kerék működésével sincsenek teljesen tisztában.

És csak megy, és megy az észosztás a vélt magaslatból, a google-t használni persze továbbra is derogál, még a végén kiderülne, hogy a lesajnált Benjamin tagja Elefántcsontpart korosztályos válogatottjának, nota bene másfél hónapja még gólt is szerzett egy 2:0-ra nyert olimpiai kvalifikációs meccsen Szenegál ellen. Azt hiszem a magyar futball jelenlegi helyzetében ez már bőven kiemel valakit a neki szánt "rúgott egy egyeneset a labdába" kategóriából.

És senki nincs, aki egy ilyen alultájékozott, igénytelen, ostoba és mindezek mellett még üvöltően tehetségtelen szerzőt elhajtana a vérbe. Mi az, hogy nincs? Másnap már ő publikál, maga a főszerkesztő úr, és mond oda aktuálisat és eredetit egy múltbavesző honvéd nyilatkozat kapcsán, példálózva Mizsérrel és a Barcával. Az Öttusás anekdota csattanója valószínűleg akkor se lett volna túl erős, ha nem Görög Zita beszédkészségét idézi a tolmácsolás, a katalánokhoz hasonlítani a kispestet, bizonyítandó a háromnaponkénti pályáralépésről szóló tételünk igazságát, pedig finoman szólva is a demagógia határa.

Már arról is nehéz volna meggyőzni, hogy létezik olyan helyzet, amikor egy ilyen hasonlítgatásnak lehet bármilyen értelme, ám jelen esetben a példázat úgy hülyeség, ahogy van.

Tájékozott főszerkesztőnk az andalító könnyedség mámorában elfelejtette, hogy "az elmúlt két hétben szinte azonos összeállításban játszó" Barcelonában időközben kisebb-nagyobb mértékben megsérült Zambrotta, Marquez, Yaya Touré, vagy éppen Puyol. De legalább három-naponta.

Értelme semmi Kálnoki Kis írásának, de az tény, hogy a stílusa valamelyest viselhetőbb, mint a kovácszolis mosolyú Benkőé. Egy színtelen-szagtalan null-nullhoz hasonlít, abból a fajtából amikor mindkét csapatnak kezdettől fogva jó az iksz. És ez már nívó. Talán alkothatna valami neki illőbb tárgyról, mondjuk, hogy miért hal ki az öttusa, vagy mi volt a legnagyobb élménye a CKM főszerkesztőjeként.

A focit inkább hagyja, van már így is elég embere, aki nem ért hozzá.

Nou san subbára kínálkozó felvétel Chris Waddle és Glenn Hoddle urak fellépéséről a legendás top of the pops műsorában. Bár nem teljesen tartozik blog profilba, de bőven érdemes rá, hogy ennek ellenére megosszam. A szám egész a 12. helyig kúszott a brit-listán, ami sokat elmond a játékosok népszerűségéről (vagy a nyolcvanas évekről, attól függően mennyire vagyunk rosszindulatúak).

Bónuszként tessenek megnézni micsoda figura volt ez a Waddle, meg fognak lepődni. A sajnos elég kevés és azis rosszminőségű, de ennek dacára is igen szórakoztató felvételen feltűnik majd egy ifjú Cantona, aki talán sosem megy albionba francia királynak, ha nem tapasztalja meg testközelből, hogy egy angol micsoda isten lehet Marseille-ben. (az általuk csak "Magic Chrisnek" nevezett szélsőt 1998-ban minden idők második legjobb OM játékosának választották a szurkolók

Chris Magic Waddle - en action
Uploaded by claxonjeanguich

Soproni Liga

Lehetne szó a hétvégi fordulóról, de teljesen felesleges pocséklás volna, történt, ahogy szokásos. Néhány szotyolafüggő vérágas szemei előtt összecsaptak a fiúk és a labda, mindenki mindenki ellen, és általában azok nyertek, akik időben megkapják a fizetésüket. Talán csak a hűségesek megyeri úti fellépését emelném ki, egyrészről elmarasztalva a lilákat, mivel a jelen sopron ellen derékig földbeásva is gurítani kellett volna egy kétszámjegyűt, másrészt ezúton is gratulálva a soproni vezetőknek az újabb váltáshoz.

Lassan az internet kevés tárolni mindazon neveket, kik utóbbi években fel- és eltűntek arrafelé a kispadon. Nem kis munkával azért sikerült kigyűjtenem őket, mit mondjak, a vízer-éra krónikája igen szórakoztató.

2005-őszén egy látszólag hosszútávú megoldással indult a szezon, ugyan ki sejthette még ekkor, hogy mi következik? Szezonkezdés felfokozott reményekkel, az edzői székben a bajnoki címeket általában megbízhatóan szállító Csank János ül, hanem a türelem az akkor még kevésnek tűnő hatodik meccset követően egyszerre elfogyott, és a huncut pillantású vadászt a futballistaként nemakárki Selymes Tibor (első) kinevezése követte. A bongyor klasszis kilenc hosszú bajnokit üvölthetett végig a padon, vegyes sikerrel. (Csapatának mérlege 3/3/3, ami a későbbi eseményeket ismerve misztikus jelként is felfogható.) Sajnálatos módon László Máriusz szemében még ez a kétségkívül tetszetős szimmetria sem tette elfogadhatóvá a teljesítményt, így Tiborunk kénytelen volt átadni helyét a korábban pécsett munkálkodó, majd a soproniaknál sportigazgató Nagy Tamásnak. Az ifjú tréner két egész napja vallhatta soproni edzőnek magát, mikor a csapatkapitány (Bagoly Gábor) elzavarásának ügyében összekülönbözött a tulajdonossal, és ő húzta a legrövidebbet.

Az eddigi eseményeket se volt könnyű a logika felől megközelíteni, ám az előző szezon kupadöntőjét éppen a sopron ellen elbukó László Csaba kinevezése a racionalitás legfanatikusabb híveit is el kellett, hogy bizonytalanítsa. Rejtély, hogy az emlékezetes, "törd el a lábát!" bekiabálásokkal fűszerezett 5:1-es vereség alkalmával elővezetett szakmai, vagy emberi kvalitásai tették-e indokoltá szerződtetését. Akárhogyis, személye oly mértékben nem volt kompatibilis sopron városával, hogy tartózkodása végül nem tarthatott tovább elődjénél(megint 48 óra).

Kifogyván a hazai kínálatból jött Dario Bonetti, vele egész meggyőzően teljesített a gárda, mígnem egy reac elleni vereség véget vetett a soproni szinten fergussoni hosszúságú regnálásnak (10 forduló). Őt a korábbi soproni sikeredzők (Csank J. és László Cs.) oldalán már bizonyító Vass László váltotta (öt meccs), akit az először repetázó Selymes követett.

A türelem helyi viszonyok szerint átlagosnak számító két forduló erejéig tartott, majd ismét egy talján került a padra, bizonyos Roberto Landi. Őt már hagyták nyugodtan dolgozni, és csak három forduló elteltével küldték el, hogy új impulzusként Selymes Tibor kerüljön helyébe, egészen hihetetlen időre: kerek tíz fordulóra. Az ily módon triplázó egykori román válogatottat az év edzője cím büszke tulajdonosa, Csertői Aurél váltotta. Sopron persze nem az a hely, ahol meg lehet élni a múlt sikereiből, így az ifjú trénernek a hatodik bajnokiját követően megköszönték a munkát, hozva helyére vissza Dario Bonettit. Dario kilenc meccset toldott karrierjének soproni fejezetéhez mielőtt példátlan módon, egy olaszosan taktikus húzással, maga döntött a távozás mellett.

Ez annyira meglepte az akkor még tulajdonos Vízer László Máriuszt, hogy a gallipoliba igazoló olasz helyére kinevezett Détári Lajost egész nyáron, sőt a szezon elején is hagyta dolgozni. Már ebből érezhető volt, hogy valami elpattant az impulzív üzletembernél, aki hamarosan el is hagyta/adta a soproni csapatot.

Az új befektető hálisten hamar felvette a helyi ritmust, ezt igazolja, hogy legelső döntése volt elzavarni Dömét. A kispadra egyetlen fordulóra leültette Végh Tibort (ő vitte el az újpesti zakót), kit a ma kinevezett Vincenzo Cosco követett. A választást nehéz minősíteni, mink itten a mindennek a legalján aztán igazán ne igényeskedjünk, de a mester eddigi eredménysora legalábbis soványka. Bajnoki cím az ötödosztályban, majdnem feljutás a negyedből és pár forduló után útilapu a Paganese gárdájától (tökutolsó a serie c1/a-ban).

Gondban lennék, ha magam kéne kitalálnom csattanós zárlat, mely méltón foglalja össze mindezt az abszurditást, egyben prognózist adva a jövendőre. Szerencsémre az olasz szakember kinevezéséről hírt adó közlemény zárómondata tökéletesen megteszi mindezt:

"Vincenzo Cosco szerződése az idény végéig, 2008. nyaráig szól."