Kedvenc bulvárlapunknak sikerült egy újabb bohócot előrángatni a cilinderből. A téma mit boncol, már kevésbé új, se nem újszerű.

Tán nem csak nekem tűnt fel, hogy utóbbi időszakban mintha minden második megszólalás arról szólna ebben a pompás orgánumban, hogy valaki nyavalyog, mert beszólt neki az a valaki, akinek ő szólt be korábban. Fura.

Persze senki nem kötelezi a kritizálót, hogy maga képes legyen a bírálatok elviselésére, de a hitelességből nem vonna le. Hozzáteszem, ha volnék az ns tollforgatója, bizonnyal én is inkább ezeket az óvodásnak tűnő nyavalygásokat tematizálnám. Valójában nagyon is jelentős dolgok ezek, vétek volna szótlan elmenni mellettük.

A mostani alkalom például különösen kihagyhatatlan: őrült meglepetésre kizúgnak az angolok, a helyi sajtó pedig úgy szétkapja a csapatot, kapitányostul, hogy ilyet magyar még képzelni se tud (horribile dictu, még olyanokat is leírnak, hogy: "szar"). Bezzeg, ha szegény hun kolléga óvatosan leszól egy falábút, egyből kitör a siránkozás. Revelatív, és igen előremutató meglátások, még száz ilyen szerző kéne és johannesburgig húznák a magyar futball szekerét.

Érdektelen, belterjes, öngerjesztett csörték, a felek úgy adogatják egymásnak a sértődöttséget, mint a tanácstalan játékosok a labdát, lelátón borízű hang kurjant: Alibi!

Miről szól ez az egész? Úgy teszek, mintha vitáznék, mintha volnának meglátásaim, mintha akarnék valamit, mintha volna bármi érdemi célom azon túl, hogy úgy tűnjek, mintha volna. Persze nincs. Nincs cél, nincs szándék, nincs elképzelés, és legfőképpen: nincs hitelesség. Így pedig egész egyszerűen értelmetlen újságírásról beszélni, adjuk meg nekik: meg se próbálják.

Helyette születnek ezek a cikkek, olyanok, mint a blikk pármondatos szövegei a félmeztelen lány képe mellett. Nulla információ, az is nyilvánvalóan kitalált és közhelyes, de legalább újságnak tűnik lap. Igazán hasznos és szórakoztató, hát még csöcsök nélkül.

p-f-z

kínos, valóban kínos, ha pusztán az eredményt nézi az ember, meg lettünk b*szva, sima 3 nyuszi, a tanulságok pedig, amennyire érdemes őket levonni, nem igényelnek túl sok szót. Egyrészről nyilvánvalóan nem fér bele, hogy Gera és Hajnal is szarul játszik, előbbi talán még soha ilyen kiábrándítóan, utóbbi pedig csak akkor tűnt fel, hogy a pályán, amikor valamelyik saját csapattársának ki kellett kerülnie, mert útban (viszont elég jól szűrte a magyar támadásokat). Márpedig, ha az úgymond kreatívok ennyire nyilvánvalóan alulteljesítenek, miközben égünk kettőnullra, akkor bűn nem két csatárra váltani idejében (egy tockos a bajszosnak).

Továbbá nincs értékelhető védekezőközéppályásunk, leszámítva a még szintén nem kész, de ígéretesen kupálódó Vasst. Nem pécézném nevesítve a többi szóbakerülő pályázót, lassú, a labdával körülményes, a párharcokban gyenge, és alapvetően rosszul helyezkedő ifjak és vének állnak bevetésre készen, a legjobbak is legalább három hibával bírnak a felsorolt négyből, ami nem könnyíti meg a kapitány dolgát.

És végül, a legnagyobb, és legaggasztóbb tanulság: kapus ügy van. Ki gondolta volna, nemrég még szinte nagyhatalomként tartottuk magunkát számon, aztán tessenek most körülnézni.

Fülöp megtévesztően kapusnak néz ki, sőt időnként még véd is egy-egy látványosat, kár, hogy ezen relatíve ritka alkalmak között oly mértékű ügyetlenségről és reakcióidőről tesz tanúbizonyságot, hogy az már a sakkozásban is zavaró lenne. Az első moldáv gólnál elkövetett katasztrófális helyezkedése jelzi, ez a szint egy kicsit magas neki, a második gól konfirmálja, hogy szarvashibáit nem ellensúlyozza bravúrokkal, a harmadik után pedig még a legtürelmesebb néző is valami alternatív sportágon kezd el gondolkodni, esetleg eszébe jut a nyugdíjasotthon csigagyűjtő-versenyén felsülő feribácsi magyarázkodása, aki egyetlen puhatestűt sem képes begyűjteni, mert "mire lehajoltam, a csiga huss..."

No és a többiek? Királyt az Aston Villás bakiparádéi óta nem lehet komolyan venni, Babos már elégszer bizonyította, hogy csak a "tudósítónk jelenti hollandiából" rovatban véd magabiztosan, Sáfárral nem tudom mi van, de akinek volt szerencséje látni a jugók ellen, az örökre kihúzta nevét a noteszből. Rabó a Lancast óriásplakáton fogott labdát legutóbb, Baloghnak egy fél félidő elég volt a törökök ellen, hogy boruljon rá inkább jótékony homálya feledésnek, Köteles pedig biztos baromi tehetséges, de meghívása inkább a kapushelyzet súlyosságának köszönhető, mintsem az általa nyújtott megkerülhetetlen produkciónak. Van még egy Véghünk, és az ő végtelen rutinja, naja, és a minap láttam a korát meghazudtolóan fiatalos Disztl Petyát. Talán majd a Balikó.

Soproni Liga

Lehetne szó a hétvégi fordulóról, de teljesen felesleges pocséklás volna, történt, ahogy szokásos. Néhány szotyolafüggő vérágas szemei előtt összecsaptak a fiúk és a labda, mindenki mindenki ellen, és általában azok nyertek, akik időben megkapják a fizetésüket. Talán csak a hűségesek megyeri úti fellépését emelném ki, egyrészről elmarasztalva a lilákat, mivel a jelen sopron ellen derékig földbeásva is gurítani kellett volna egy kétszámjegyűt, másrészt ezúton is gratulálva a soproni vezetőknek az újabb váltáshoz.

Lassan az internet kevés tárolni mindazon neveket, kik utóbbi években fel- és eltűntek arrafelé a kispadon. Nem kis munkával azért sikerült kigyűjtenem őket, mit mondjak, a vízer-éra krónikája igen szórakoztató.

2005-őszén egy látszólag hosszútávú megoldással indult a szezon, ugyan ki sejthette még ekkor, hogy mi következik? Szezonkezdés felfokozott reményekkel, az edzői székben a bajnoki címeket általában megbízhatóan szállító Csank János ül, hanem a türelem az akkor még kevésnek tűnő hatodik meccset követően egyszerre elfogyott, és a huncut pillantású vadászt a futballistaként nemakárki Selymes Tibor (első) kinevezése követte. A bongyor klasszis kilenc hosszú bajnokit üvölthetett végig a padon, vegyes sikerrel. (Csapatának mérlege 3/3/3, ami a későbbi eseményeket ismerve misztikus jelként is felfogható.) Sajnálatos módon László Máriusz szemében még ez a kétségkívül tetszetős szimmetria sem tette elfogadhatóvá a teljesítményt, így Tiborunk kénytelen volt átadni helyét a korábban pécsett munkálkodó, majd a soproniaknál sportigazgató Nagy Tamásnak. Az ifjú tréner két egész napja vallhatta soproni edzőnek magát, mikor a csapatkapitány (Bagoly Gábor) elzavarásának ügyében összekülönbözött a tulajdonossal, és ő húzta a legrövidebbet.

Az eddigi eseményeket se volt könnyű a logika felől megközelíteni, ám az előző szezon kupadöntőjét éppen a sopron ellen elbukó László Csaba kinevezése a racionalitás legfanatikusabb híveit is el kellett, hogy bizonytalanítsa. Rejtély, hogy az emlékezetes, "törd el a lábát!" bekiabálásokkal fűszerezett 5:1-es vereség alkalmával elővezetett szakmai, vagy emberi kvalitásai tették-e indokoltá szerződtetését. Akárhogyis, személye oly mértékben nem volt kompatibilis sopron városával, hogy tartózkodása végül nem tarthatott tovább elődjénél(megint 48 óra).

Kifogyván a hazai kínálatból jött Dario Bonetti, vele egész meggyőzően teljesített a gárda, mígnem egy reac elleni vereség véget vetett a soproni szinten fergussoni hosszúságú regnálásnak (10 forduló). Őt a korábbi soproni sikeredzők (Csank J. és László Cs.) oldalán már bizonyító Vass László váltotta (öt meccs), akit az először repetázó Selymes követett.

A türelem helyi viszonyok szerint átlagosnak számító két forduló erejéig tartott, majd ismét egy talján került a padra, bizonyos Roberto Landi. Őt már hagyták nyugodtan dolgozni, és csak három forduló elteltével küldték el, hogy új impulzusként Selymes Tibor kerüljön helyébe, egészen hihetetlen időre: kerek tíz fordulóra. Az ily módon triplázó egykori román válogatottat az év edzője cím büszke tulajdonosa, Csertői Aurél váltotta. Sopron persze nem az a hely, ahol meg lehet élni a múlt sikereiből, így az ifjú trénernek a hatodik bajnokiját követően megköszönték a munkát, hozva helyére vissza Dario Bonettit. Dario kilenc meccset toldott karrierjének soproni fejezetéhez mielőtt példátlan módon, egy olaszosan taktikus húzással, maga döntött a távozás mellett.

Ez annyira meglepte az akkor még tulajdonos Vízer László Máriuszt, hogy a gallipoliba igazoló olasz helyére kinevezett Détári Lajost egész nyáron, sőt a szezon elején is hagyta dolgozni. Már ebből érezhető volt, hogy valami elpattant az impulzív üzletembernél, aki hamarosan el is hagyta/adta a soproni csapatot.

Az új befektető hálisten hamar felvette a helyi ritmust, ezt igazolja, hogy legelső döntése volt elzavarni Dömét. A kispadra egyetlen fordulóra leültette Végh Tibort (ő vitte el az újpesti zakót), kit a ma kinevezett Vincenzo Cosco követett. A választást nehéz minősíteni, mink itten a mindennek a legalján aztán igazán ne igényeskedjünk, de a mester eddigi eredménysora legalábbis soványka. Bajnoki cím az ötödosztályban, majdnem feljutás a negyedből és pár forduló után útilapu a Paganese gárdájától (tökutolsó a serie c1/a-ban).

Gondban lennék, ha magam kéne kitalálnom csattanós zárlat, mely méltón foglalja össze mindezt az abszurditást, egyben prognózist adva a jövendőre. Szerencsémre az olasz szakember kinevezéséről hírt adó közlemény zárómondata tökéletesen megteszi mindezt:

"Vincenzo Cosco szerződése az idény végéig, 2008. nyaráig szól."