Szép volt fiúk!

Ne hallgassatok a kisebbrendűség érzésétől sújtott acsarkodókra, akár firkászok, akár drukkerek, akár szakértők (úgymond). Én, mint elfogult drukker joggal nem láttam a lila ködtől és kívántam az eset után hirtelen haraggal levert török veséket, és fájdalmas, gyógyíthatatlan betegségben elhulló bírót. Köszönet érte, hogy magyar csapat kapcsán ilyen érzelmek bírtak előtörni belőlem, nem gondoltam volna. És köszönet azért is, hogy inkább csendben összeomlottunk, mintsem ámokfutva tettük magunkat ellenszenvessé. Aki mást mond, számonkérve, hogy mészölykálmánosan addig kellett volna üvölteni a bíró képébe amíg meg nem változtatja az ítéletét, az egyszerűen hülye.

"a képébe"

De ez csak a kisebbik rész, hogy visszaadtátok a hőzöngésbe vetett hitet, hogy ma úgy tehet mindenki, mint a régi szép időkben, mintha lett volna reális tétje a tegnapi meccsnek, mintha tényleg a világ omlott volna össze egy példátlanul ostoba ítélet miatt. A publikum és a média felbolydult, akárha Öcsibá meg nem adott góljáról, vagy Tichy vonal mögé pattanó lövéséről, esetleg Törő és Nyíl kiállításáról volna szó, és ez már önmagában nagy dolog.

De egyszer majdcsak elül a ricsaj, napirendre tér a média, és az átlagpolgár is felhagy a kebab bojkottal. Ekkor talán majd lesz néhány értő szem és fej, aki arra koncentrál, hogy ezer év óta végre egy olyan csapatot lehetett látni (tétmérkőzésen!), amelynek komplett-, mind támadásban, mind védekezésben működőképes-, a saját és az ellenfél adottságaival egyaránt kompatibilis taktikája volt. És ez nem az újságból derült ki, hanem a meccset nézve.

D. Nagy vs. Csizi

Ki gondolta volna, hogy Várhidi képes lesz velem elfogadtatni egy olyan focista szerepeltetését, aki ennyire hasonlít D. Nagy Lajosra? És mégis, a három belső-védős felállás telitalálat volt, mivel az állandó kettős-biztosítás lehetőséget adott a középhátvédeknek, hogy bátran bevállalják a védővonalból való kilépést, ezáltal még a tizenhatos előtt, labdaátvétel közben tudták megzavarni a török támadókat. Ennek köszönhetően alig tudták lendületből rájukvezetni a labdát, ami bekkeink sebességét és fordulékonyságát ismerve igen fontos eredmény. Ha lehet kivetnivalót találni az elképzelés megvalósításában, akkor az Szélesi oldalán keresendő, ő olykor kissé slendriánul zárt vissza a jobbunkó helyére, de ennyi igazán belefér (természetesen egy világklasszis csapat valószínűleg kíméletlenül büntetett volna érte, de a török nem az, így ennyi kockázat még akkor is vállalható volt, ha a kapitány már előre tudott az achilles-sarokról).

A középpályánk tette a dolgát, a visszalépő Gera, Hajnal és a labdaszerzőként igen sokra hivatott Vass időről-időre jóérzékkel vadászták le a bizonytalanodó ellen egyre céltalanodó átadásait, sőt nem csak begyűjtötték a játékszert de érződött, hogy legtöbbször már a megkaparintás pillanatában tudták mit kéne tenni vele. Még Dzsudzsák is rögvest beadott, amikor kellett, volt is nagy meglepetés a hazaiaknál (bizonyítva hogy, ők is videóztak). Hajnal dinamizmusa úgy hiányzott már évek óta ennek a középpályának mint egy falat kenyér, Gera pedig Gera, ő tényleg rosszkor és/vagy rossz helyre született.

Priskin igen meggyőzően, tán minden fellépése közül most a leginkább hozta azt a szerepet, amit egyetlen csatárként hozni kell. Igazi hús volt, állandó, megkerülhetetlen jelenléttel, mely rendre problémát okoz a védelemnek. Ha kell, megtartotta, ha kell, lepasszolta és még veszélyeztetett is, amennyire tőle tellett.

Ahogy mondani szokták: erre már lehet építeni.

Aztán jött, ami jött, és a csapat összeomlott. Ez egyrészről most még belefért, másrészről viszont az volna az igazi veszteség, ha mester és tanítványai nem tanulnának valamit ebből a kvázi következmények nélküli, de mégiscsak igen fájó tapasztalatból. Hogy egyszer majd, ha minden összejön és kivívtuk a pozíciót, hogy azért csaljanak ellenünk, mert reális esélyünk nyílt kvalifikálódni valamelyik nálunk jegyzettebb helyett, akkor egy fordított bírói itélet után már ne csak a kultúrált összeomlásra teljen.