A rutinról

Bőven elég volt skótolasz események bulvárvonulatából, hadd mutatok inkább egy apró részlet, mely remek alkalmat teremt rávilágítani a közhelyekben rejtező, ám ritkán értelmezett tartalomra, jelen esetben a rutin kapcsán. Egyetlen momentumról lesz szó mindössze, de tudjuk jól, hogy az ilyen apró nüanszok meccseket képesek eldönteni.

Gondolom mindenki emlékszik a legnagyobb skót helyzetre 1:1-nél, mikor McFadden melléteszi. Sokan megállapították, hogy a helyzet nem is volt oly ordító, mert a fű vizes, a labda suhanós, a csatár fáradt, stb. Arról viszont még nem nagyon hallottam értekezni, hogy esetnél nem McFaddennek volt a legnagyobb esélye hálóba vágni a pettyest, hanem a végreújra beválogatott Christian Panuccinak. Mielőtt bármi további, tessenek megnézni a szituáció és ismétlései, koncentrálva arra a snájdig védőre fehérben, ki a rövidnél befékezve elengedi a játékszert (4:20-tól).

Hányan, de hányan helyezték már hasonló helyzetben önnön kapujukba a labdát egy kétségbeesett mozdulattal, majd rogytak földre, mit sem törődve a riporter sajnálkozó, egyben felmentő szavaival: nem hibáztatható az öngólért, muszáj volt beleérnie, ha nem ő rúgja be, akkor berúgja a csatár, stb. És persze azt is tudom, hogy rizikós döntés ilyenkor elengedni a keresztpassz, mert nem tudhatta, hogy érkeznek-e mögötte, vagy nem, s ha igen, emberrel, vagy anélkül. Ám a rutin nagysága épp ilyenkor derül ki, az ilyen sehogyse megoldható helyzeteknél. Elengedem: gól, beleérek: öngól.

Idő persze semmi, tört másodpercek alatt kellett meghoznia a döntést, ő pedig - jónéhány önkapuba vágott tisztázási kísérlettel, és ugyanannyi hosszún érkező csatárnak átengedett labdával a hát mögött- úgy döntött, hogy inkább a védőtársakra, az érkező csatárra, Buffonra, a vizes fűre, a kicsit tán gyors passzra, a fáradt lábakra és a sorsra bízza a helyzet. Kockáztatott, semmi kétség, de adott körülmények között még mindig kevésbé, mintha lesz-ami-lesz a kapu felé spicceli a labdát.

Az ilyet nem lehet tanítani, avagy a megoldás ösztönösnek tűnhet, esetleg pusztán szerencsésnek, pedig valójában a mérhetetlen tapasztalat, és az azt kezelni képes intelligencia együttes érdeme volt, melyet más szóval úgy nevezünk: rutin.

Mindennek fényében még érthetőbb és még bölcsebb volt Donadoni döntése, amikor sokak meglepetésére a sok nagy csatát megélt védőnek szavazott bizalmat.