"Huszti Szabolcs alighanem válogatott futballista lesz még akkor is,

amikor már nem Várhidi Péternek hívják a szövetségi kapitányt..."

SZÖLLŐSI "Puskáscsaládszóvivője" GYÖRGY

Vártam, vártam az első épkézláb cikket a Huszti-gate kapcsán, mint magányos csatár a pontos indítást, de csak nem jött. Hülyeség persze született róla doszt, tán csak a rosszindulatúan elfogult írások aránya magasabb a szokásosnál. Kénytelen vagyok hát visszamenni, és magam végigvinni az akció.

A válogatott szent. No nem az aktuális keretet alkotó szerencsétlenek (vagy kevésbé szerencsétlenek) hanem maga a nemzeti csapat, mint intézmény. Minálunk ez aztán különösen így van, a honi futballt szinte átitatja az eszme, papok az öltözőben, himnusz a bajnokin, antik Mo térképek a lelátón, edző a tévéostromban, nyílt pártpropaganda az ns-ben, volt nagyságok a pulpitus hátterében, illetve egy fél ország Trianon miatt szurkol a franciák ellen a vébédöntőn. Ebből következően mifelénk válogatottnak lenni -miként azt mindenki el is mondja- a lehető legnagyobb, szinte szakrális megtiszteltetés, a címeres meznél nincs szebb, talán csak benne hallgatni a himnusz. Ha valaki ebből nem kér, az (alapesetben) botrány.

Mit értünk alapeseten? Természetesen azt, hogy nem valamilyen különleges-, az előzőekben kifejtett szentséges pozíciót is felülíró okból kényszerül valaki a válogatottság lemondására, mondjuk mert elrabolták az öccsét (vis maior).

Husztival hálisten semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen padoznia kellett volna, ami azért nála nagyobb játékosokkal is megesett már. Félreértés ne essék, nyilván lehetne arról vitázni, hogy volna-e helye a kezdőben, vagy sem (szerintem lett volna), minként és az is nyilvánvaló, hogy egy sikeres bundesliga szezonnal háta megett jómaga is így gondolta, ezért érthetően nagy csalódás lehetett, amikor Tőzsér nevét pillantotta meg a mágnestáblán. Akár még egy némileg sértett hangvételű interjú is beleférne, végén az obligát mondattal: "mindent megteszek, hogy meggyőzzem a kapitányt". De nem, Szabolcsunk mélyen feldúlva távozott arra hivatkozva, hogyha kezdőként nem fér bele az elképzelésekbe, akkor kapja be a bajszos, ő nem fog padozni (jobbra el).

Namost szerintem a "nem te kezdesz" az sosem minősühet lelépést igazoló különleges oknak. A csapatot az edző rakja össze az általa meghívottakból úgy, ahogy neki tetszik. Ez az ő felelőssége. A játékos felelőssége pedig abban áll, hogy meg kell felelnie a bizalomnak, amit a meghívó postázásakor irányába kinyilvánítottak. Ha kezdőként, akkor úgy, ha csereként, akkor úgy, ha kerettagként, akkor meg úgy, a legjobb tudása szerint. Ezzel magának a válogatottnak tartozik, mint nemzeti intézménynek. Természetesen az edző is tartozik végezni dolgát a legjobb tudása szerint, de pusztán azért, mert Huszti helyett Tőzsért favorizálja, az ebbéli szándéka még nem vonható kétségbe. Egy ilyen döntésnek ezernyi oka lehet, a valódit megtudni-, a felmerülő taktikai elképzeléseket elemezni és ezáltal tán a honi futballt-, futballkultúrát csöppet előre vinni, ez volna (többek közt) az újságíró felelőssége.

Konklúzió: Ha valaki nem hajlandó padozni, inkább otthagyja a válogatottat és az őt behívó edzőt, az egy nem akceptálható cselekedetet; ha az egyetlen sportnapilap a válogatottat megfelelő indok nélkül elhagyó, sértődött játékossal szimpatizál az még kevésbé.

Radikálnemzetibb lélekkel akár hazaárulást is kurjonghatnék, de maradjunk inkább csak annyiban, hogy felelősség dolgában igen szarul állunk.