Menjetek a bús picsába!
Ez szaladt ki számon megpillantva ns szombati címlap. Kinek volt hozzá nem-szerencséje: Szabics látható rajta és egy ilyesmi felirat :"Az öregek kihívnák a fiatalokat." (értsd a mellőzöttek a nem mellőzötteket). Fellapozva a szenzációs írást megtudhatjuk, hogy Várhidi összevissza fiatalít, sőt nem is fiatalít, ha mégis fiatalítana, akkor ne tegye, és ne úgy, és ne azokat. Legfőképpen pedig példátlan, hogy az ötödik helyen állunk a csoportban, miközben a legjobb játékosainkat be se hívja, ha ezen a gyakorlaton nem változtat sürgősen, még a vébé kvalifikáció is veszélybe kerülhet. Ezért hát a mellőzöttek csapata (kvázi Bozsik-Détári gárda) kihívja a Várhidi csapatot egy jótékonysági mérkőzésre, az eredmény pedig..., na erre nem emlékszem, de nyilván le kéne vonni belõle a súlyos konzekvenciákat.
Nem tudom cifrázni: ez a legundorítóbb írás, amit a sportban valaha olvastam (erős mezőny). Hogy évadok telnek el épkézláb magyar mondat nélkül: szoki. Hogy a taktikai elemzések már soha nem lépnek túl a "szélen vezetett támadások" szintjénél: beletörődtem. Hogy olykor inkább nemzeti, mint sport: elnézem. Hogy néha van olyan, hogy nyalni kell: nincsenek illúzióim. Egyszóval: az ns szar. Egy szarul szerkesztett és mégszarabbul megírt sportnapilap, valószínûleg az egyik legrosszabb a világon, bár ez csak feltételezés.
De ez most nem érdekes, nem ezért a kurva anyját a mindenkinek, akinek köze volt nevezett cikkhez. Az összes számító, cinikus, mutyizó, zsíroló, puhány, arctalan, rohadtláda, pőőő...rip.. (kifogytam), hát hogy merészelik, de tényleg, hogy merészelik?! És ez nem Várhidiről szól, hogy jó-e, vagy rossz, menjen, vagy maradjon, mert errõl lehetne vitázni értelmesen, még akkor is, ha pár hónappal ezelőtt a hosszútávra tervezés és a jövõ csapata kifejezések uralták a lapjárást. "Istenem, meggondolták magukat" mondanám, egyébként pedig nem kurvára mindegy ki az edzõ?
De ez? Hogy a Málta által párhónapja leiskolázott garnitúrát máris ütőképes, mi több, akár világbajnokságra is érdemes csapatként próbálják elénk varázsolni az elvétve sem szakmai szempontok vezérelte pietschek. Hogy rezzenéstelen arccal, és kioktató arroganciával osszák ki a deklaráltan új csapatot építő kapitányt, mindezt azokra a játékosokra hivatkozva, akiket minden éppérzésű ember szőlőkaróval kergetne el a meggypiros közeléből. Mégis mire fel? A rutinosok által hazai pályán elért 0:2 és 1:4 (megjegyzem, papíron ekkor még nekünk is volt esélyünk továbbjutni, nem csak az ellenfeleknek) annyival meggyőzőbb, mint a mostaniak idegenbeli nullkettője, nullnégye?
Persze nyilván nem arról van szó, hogy klikkek, érdekek, címeres melegítőre vágyó sokatbizonyított edzők, vagy ciprusi nyugdíjra vágyó levitézlett spanok, esetleg menedzsereik állnának a remek írás mögött. Nyilván szakmai szempontok, hosszas elemzőmunka és gondos mérlegelés vezette a szerző tollát, okozva ezzel szerkesztőjének álmatlan, forgolódós éjszakákat és önmarcangoló tépelődést. Mégse való csak úgy agyagbadöngölni valakit, ha nemrég még a seggébe volt a nyelvünk.
A Várhidi persze egy fasz, a médiának beszólni épp annyira célravezető, mint reklamálni a bírónál, arról már nem is beszélve, hogy a metódust igazán ismerhetné: akit éppen kineveznek, annak nyalunk (nem azért mert jónak tartjuk, hanem azért, mert most neki vannak a legerősebb barátai, hiszen azért nevezték ki éppen őt). Nyalni persze csak otrombán tudunk, mert végtelenül gátlástalanok és tehetségtelenek vagyunk. Ha elbizonytalanodást érzékelünk felsőbb szinten: körbetelefonálunk és a kapott információknak megfelelően kialakítjuk szakmai álláspontunkat. Ha ránk telefonálnak, hogy kéne egy kis zavar: csinálunk. Mindig annak oldalán kavarjuk a szart, akit a legerősebbnek érzünk, de ha ne adj isten rossz lóra tennénk, akkor sincs baj, hiszen vezesse a magyarfocit bárki, úgyis szüksége lesz ránk, hisz mi vagyunk az egyetlen.
Mi pedig épp úgy tudunk örülni az új gazdinak, mint ahogy szerettük a régit. (Főként, hogy igazán új gazdi sosincs, csak néhány "ból-élő" váltogatja egymást, a "nyakon-pulzust-tapogató" szakmai háttér teljes támogatásával.)
Visszakanyorodva konkrét cikkhez, egyben túllépve annak erkölcsi vonatkozásain: Vajon egy pillanatig sem fordult meg az elkövetők fejében, hogy elgondolásaik fémjelzésére talán nem a bundesliga legrosszabb játékosa a legmegfelelőbb választás? Minősíteni persze minősít.
Ez szaladt ki számon megpillantva ns szombati címlap. Kinek volt hozzá nem-szerencséje: Szabics látható rajta és egy ilyesmi felirat :"Az öregek kihívnák a fiatalokat." (értsd a mellőzöttek a nem mellőzötteket). Fellapozva a szenzációs írást megtudhatjuk, hogy Várhidi összevissza fiatalít, sőt nem is fiatalít, ha mégis fiatalítana, akkor ne tegye, és ne úgy, és ne azokat. Legfőképpen pedig példátlan, hogy az ötödik helyen állunk a csoportban, miközben a legjobb játékosainkat be se hívja, ha ezen a gyakorlaton nem változtat sürgősen, még a vébé kvalifikáció is veszélybe kerülhet. Ezért hát a mellőzöttek csapata (kvázi Bozsik-Détári gárda) kihívja a Várhidi csapatot egy jótékonysági mérkőzésre, az eredmény pedig..., na erre nem emlékszem, de nyilván le kéne vonni belõle a súlyos konzekvenciákat.
Nem tudom cifrázni: ez a legundorítóbb írás, amit a sportban valaha olvastam (erős mezőny). Hogy évadok telnek el épkézláb magyar mondat nélkül: szoki. Hogy a taktikai elemzések már soha nem lépnek túl a "szélen vezetett támadások" szintjénél: beletörődtem. Hogy olykor inkább nemzeti, mint sport: elnézem. Hogy néha van olyan, hogy nyalni kell: nincsenek illúzióim. Egyszóval: az ns szar. Egy szarul szerkesztett és mégszarabbul megírt sportnapilap, valószínûleg az egyik legrosszabb a világon, bár ez csak feltételezés.
De ez most nem érdekes, nem ezért a kurva anyját a mindenkinek, akinek köze volt nevezett cikkhez. Az összes számító, cinikus, mutyizó, zsíroló, puhány, arctalan, rohadtláda, pőőő...rip.. (kifogytam), hát hogy merészelik, de tényleg, hogy merészelik?! És ez nem Várhidiről szól, hogy jó-e, vagy rossz, menjen, vagy maradjon, mert errõl lehetne vitázni értelmesen, még akkor is, ha pár hónappal ezelőtt a hosszútávra tervezés és a jövõ csapata kifejezések uralták a lapjárást. "Istenem, meggondolták magukat" mondanám, egyébként pedig nem kurvára mindegy ki az edzõ?
De ez? Hogy a Málta által párhónapja leiskolázott garnitúrát máris ütőképes, mi több, akár világbajnokságra is érdemes csapatként próbálják elénk varázsolni az elvétve sem szakmai szempontok vezérelte pietschek. Hogy rezzenéstelen arccal, és kioktató arroganciával osszák ki a deklaráltan új csapatot építő kapitányt, mindezt azokra a játékosokra hivatkozva, akiket minden éppérzésű ember szőlőkaróval kergetne el a meggypiros közeléből. Mégis mire fel? A rutinosok által hazai pályán elért 0:2 és 1:4 (megjegyzem, papíron ekkor még nekünk is volt esélyünk továbbjutni, nem csak az ellenfeleknek) annyival meggyőzőbb, mint a mostaniak idegenbeli nullkettője, nullnégye?
Persze nyilván nem arról van szó, hogy klikkek, érdekek, címeres melegítőre vágyó sokatbizonyított edzők, vagy ciprusi nyugdíjra vágyó levitézlett spanok, esetleg menedzsereik állnának a remek írás mögött. Nyilván szakmai szempontok, hosszas elemzőmunka és gondos mérlegelés vezette a szerző tollát, okozva ezzel szerkesztőjének álmatlan, forgolódós éjszakákat és önmarcangoló tépelődést. Mégse való csak úgy agyagbadöngölni valakit, ha nemrég még a seggébe volt a nyelvünk.
A Várhidi persze egy fasz, a médiának beszólni épp annyira célravezető, mint reklamálni a bírónál, arról már nem is beszélve, hogy a metódust igazán ismerhetné: akit éppen kineveznek, annak nyalunk (nem azért mert jónak tartjuk, hanem azért, mert most neki vannak a legerősebb barátai, hiszen azért nevezték ki éppen őt). Nyalni persze csak otrombán tudunk, mert végtelenül gátlástalanok és tehetségtelenek vagyunk. Ha elbizonytalanodást érzékelünk felsőbb szinten: körbetelefonálunk és a kapott információknak megfelelően kialakítjuk szakmai álláspontunkat. Ha ránk telefonálnak, hogy kéne egy kis zavar: csinálunk. Mindig annak oldalán kavarjuk a szart, akit a legerősebbnek érzünk, de ha ne adj isten rossz lóra tennénk, akkor sincs baj, hiszen vezesse a magyarfocit bárki, úgyis szüksége lesz ránk, hisz mi vagyunk az egyetlen.
Mi pedig épp úgy tudunk örülni az új gazdinak, mint ahogy szerettük a régit. (Főként, hogy igazán új gazdi sosincs, csak néhány "ból-élő" váltogatja egymást, a "nyakon-pulzust-tapogató" szakmai háttér teljes támogatásával.)
Visszakanyorodva konkrét cikkhez, egyben túllépve annak erkölcsi vonatkozásain: Vajon egy pillanatig sem fordult meg az elkövetők fejében, hogy elgondolásaik fémjelzésére talán nem a bundesliga legrosszabb játékosa a legmegfelelőbb választás? Minősíteni persze minősít.
2 comments:
amen
Well said.
Post a Comment