tényleg nem tudom minek erőltetni a napi publicisztikát,

mindenki jobban járna, hogyha elégséges téma, vagy a tisztes megíráshoz szükséges idő híján inkább egy-egy különleges fényképet közölnének, mondjuk Danis "akire büszkék vagyunk" Barna jelentős életművéből. Például ezt:

Sajnos a Sport szerkesztősége egyelőre igen távol áll a helyzet felismerésétől. Minden nap akad kolléga, aki ráncolt homlokkal izzadva, esetleg önnön nagyszerűségétől részegülve alkotni vél valami szórakoztatóan elgondolkoztató szösszenetet. Még örülhetünk, ha az elkészült kis remekmű csak becsületesen szar, s nem kerül a sorok közé bicskanyitogató aljasság. Egy kis becsületsértés, egy kis rasszizmus, mikor mire vélik vevőnek az olvasót.

A legtöbbet igyekszem elengedni, ahogy böhmbácsi mondaná: Aquila non captat muscas, avagy a sas nem kapdos legyek után (hogy Sümeghi is értse). A tegnapi ajándéklabdával se léptem ki egyből, mely Benjamin felvetődő honosításával kapcsolatban vélt szellemes oldalvágásokat ejteni a szövetségen, illetve Várhidin, de a mai terméssel együtt már megér néhány sort.

Az írás a "Várhidi Benjaminja" ötletes címet viseli, és itt most idéznem kéne belőle röviden, ám ez képtelenség, mivel a kiragadott mondatok nem adnák vissza a primitíven átlátszó csúsztatások és hamis következtetések láncolatát, melyre az okfejtés épül.

Talán csak ennyit: Hogy kinek a fejéből pattant ki Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete, nincs tisztázva. Talán Kisteleki István MLSZ-elnöké az elképzelés, az is lehet, hogy George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa volt az agytröszt, de végtére is nem zárhatjuk ki Várhidi Péter személyét sem. (...) Mindazonáltal Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete napirendre került. Szokjuk a gondolatot, ízlelgessük a nevét, és azt, hogy Várhidi Péter már meg is találta a futballista pozícióját a mágnestáblán.

Ez e mágnestáblázás egyszer még sírba tesz. Tényleg olyan kurva ciki, hogy a válogatott szövetségi kapitánya szereti használni azt a segédeszközt, amely nélkül nem képzelhető el öltöző Abidjantól-Zalaegerszegig? Bezzeg a Lakat Károly tanár úr a hatvanas években egyetlen szemöldökrándítással tökéletes WM-formációt rittyentett pályára... Hihetetlen, hogy szakmai szempontból hol áll az NS, gazzetta színvonalával összevetve még a középkori jelző is jóindulatú túlzás. Mintha olyanok írnának az autósportról, akik a kerék működésével sincsenek teljesen tisztában.

És csak megy, és megy az észosztás a vélt magaslatból, a google-t használni persze továbbra is derogál, még a végén kiderülne, hogy a lesajnált Benjamin tagja Elefántcsontpart korosztályos válogatottjának, nota bene másfél hónapja még gólt is szerzett egy 2:0-ra nyert olimpiai kvalifikációs meccsen Szenegál ellen. Azt hiszem a magyar futball jelenlegi helyzetében ez már bőven kiemel valakit a neki szánt "rúgott egy egyeneset a labdába" kategóriából.

És senki nincs, aki egy ilyen alultájékozott, igénytelen, ostoba és mindezek mellett még üvöltően tehetségtelen szerzőt elhajtana a vérbe. Mi az, hogy nincs? Másnap már ő publikál, maga a főszerkesztő úr, és mond oda aktuálisat és eredetit egy múltbavesző honvéd nyilatkozat kapcsán, példálózva Mizsérrel és a Barcával. Az Öttusás anekdota csattanója valószínűleg akkor se lett volna túl erős, ha nem Görög Zita beszédkészségét idézi a tolmácsolás, a katalánokhoz hasonlítani a kispestet, bizonyítandó a háromnaponkénti pályáralépésről szóló tételünk igazságát, pedig finoman szólva is a demagógia határa.

Már arról is nehéz volna meggyőzni, hogy létezik olyan helyzet, amikor egy ilyen hasonlítgatásnak lehet bármilyen értelme, ám jelen esetben a példázat úgy hülyeség, ahogy van.

Tájékozott főszerkesztőnk az andalító könnyedség mámorában elfelejtette, hogy "az elmúlt két hétben szinte azonos összeállításban játszó" Barcelonában időközben kisebb-nagyobb mértékben megsérült Zambrotta, Marquez, Yaya Touré, vagy éppen Puyol. De legalább három-naponta.

Értelme semmi Kálnoki Kis írásának, de az tény, hogy a stílusa valamelyest viselhetőbb, mint a kovácszolis mosolyú Benkőé. Egy színtelen-szagtalan null-nullhoz hasonlít, abból a fajtából amikor mindkét csapatnak kezdettől fogva jó az iksz. És ez már nívó. Talán alkothatna valami neki illőbb tárgyról, mondjuk, hogy miért hal ki az öttusa, vagy mi volt a legnagyobb élménye a CKM főszerkesztőjeként.

A focit inkább hagyja, van már így is elég embere, aki nem ért hozzá.

Nou san subbára kínálkozó felvétel Chris Waddle és Glenn Hoddle urak fellépéséről a legendás top of the pops műsorában. Bár nem teljesen tartozik blog profilba, de bőven érdemes rá, hogy ennek ellenére megosszam. A szám egész a 12. helyig kúszott a brit-listán, ami sokat elmond a játékosok népszerűségéről (vagy a nyolcvanas évekről, attól függően mennyire vagyunk rosszindulatúak).

Bónuszként tessenek megnézni micsoda figura volt ez a Waddle, meg fognak lepődni. A sajnos elég kevés és azis rosszminőségű, de ennek dacára is igen szórakoztató felvételen feltűnik majd egy ifjú Cantona, aki talán sosem megy albionba francia királynak, ha nem tapasztalja meg testközelből, hogy egy angol micsoda isten lehet Marseille-ben. (az általuk csak "Magic Chrisnek" nevezett szélsőt 1998-ban minden idők második legjobb OM játékosának választották a szurkolók

Chris Magic Waddle - en action
Uploaded by claxonjeanguich

Soproni Liga

Lehetne szó a hétvégi fordulóról, de teljesen felesleges pocséklás volna, történt, ahogy szokásos. Néhány szotyolafüggő vérágas szemei előtt összecsaptak a fiúk és a labda, mindenki mindenki ellen, és általában azok nyertek, akik időben megkapják a fizetésüket. Talán csak a hűségesek megyeri úti fellépését emelném ki, egyrészről elmarasztalva a lilákat, mivel a jelen sopron ellen derékig földbeásva is gurítani kellett volna egy kétszámjegyűt, másrészt ezúton is gratulálva a soproni vezetőknek az újabb váltáshoz.

Lassan az internet kevés tárolni mindazon neveket, kik utóbbi években fel- és eltűntek arrafelé a kispadon. Nem kis munkával azért sikerült kigyűjtenem őket, mit mondjak, a vízer-éra krónikája igen szórakoztató.

2005-őszén egy látszólag hosszútávú megoldással indult a szezon, ugyan ki sejthette még ekkor, hogy mi következik? Szezonkezdés felfokozott reményekkel, az edzői székben a bajnoki címeket általában megbízhatóan szállító Csank János ül, hanem a türelem az akkor még kevésnek tűnő hatodik meccset követően egyszerre elfogyott, és a huncut pillantású vadászt a futballistaként nemakárki Selymes Tibor (első) kinevezése követte. A bongyor klasszis kilenc hosszú bajnokit üvölthetett végig a padon, vegyes sikerrel. (Csapatának mérlege 3/3/3, ami a későbbi eseményeket ismerve misztikus jelként is felfogható.) Sajnálatos módon László Máriusz szemében még ez a kétségkívül tetszetős szimmetria sem tette elfogadhatóvá a teljesítményt, így Tiborunk kénytelen volt átadni helyét a korábban pécsett munkálkodó, majd a soproniaknál sportigazgató Nagy Tamásnak. Az ifjú tréner két egész napja vallhatta soproni edzőnek magát, mikor a csapatkapitány (Bagoly Gábor) elzavarásának ügyében összekülönbözött a tulajdonossal, és ő húzta a legrövidebbet.

Az eddigi eseményeket se volt könnyű a logika felől megközelíteni, ám az előző szezon kupadöntőjét éppen a sopron ellen elbukó László Csaba kinevezése a racionalitás legfanatikusabb híveit is el kellett, hogy bizonytalanítsa. Rejtély, hogy az emlékezetes, "törd el a lábát!" bekiabálásokkal fűszerezett 5:1-es vereség alkalmával elővezetett szakmai, vagy emberi kvalitásai tették-e indokoltá szerződtetését. Akárhogyis, személye oly mértékben nem volt kompatibilis sopron városával, hogy tartózkodása végül nem tarthatott tovább elődjénél(megint 48 óra).

Kifogyván a hazai kínálatból jött Dario Bonetti, vele egész meggyőzően teljesített a gárda, mígnem egy reac elleni vereség véget vetett a soproni szinten fergussoni hosszúságú regnálásnak (10 forduló). Őt a korábbi soproni sikeredzők (Csank J. és László Cs.) oldalán már bizonyító Vass László váltotta (öt meccs), akit az először repetázó Selymes követett.

A türelem helyi viszonyok szerint átlagosnak számító két forduló erejéig tartott, majd ismét egy talján került a padra, bizonyos Roberto Landi. Őt már hagyták nyugodtan dolgozni, és csak három forduló elteltével küldték el, hogy új impulzusként Selymes Tibor kerüljön helyébe, egészen hihetetlen időre: kerek tíz fordulóra. Az ily módon triplázó egykori román válogatottat az év edzője cím büszke tulajdonosa, Csertői Aurél váltotta. Sopron persze nem az a hely, ahol meg lehet élni a múlt sikereiből, így az ifjú trénernek a hatodik bajnokiját követően megköszönték a munkát, hozva helyére vissza Dario Bonettit. Dario kilenc meccset toldott karrierjének soproni fejezetéhez mielőtt példátlan módon, egy olaszosan taktikus húzással, maga döntött a távozás mellett.

Ez annyira meglepte az akkor még tulajdonos Vízer László Máriuszt, hogy a gallipoliba igazoló olasz helyére kinevezett Détári Lajost egész nyáron, sőt a szezon elején is hagyta dolgozni. Már ebből érezhető volt, hogy valami elpattant az impulzív üzletembernél, aki hamarosan el is hagyta/adta a soproni csapatot.

Az új befektető hálisten hamar felvette a helyi ritmust, ezt igazolja, hogy legelső döntése volt elzavarni Dömét. A kispadra egyetlen fordulóra leültette Végh Tibort (ő vitte el az újpesti zakót), kit a ma kinevezett Vincenzo Cosco követett. A választást nehéz minősíteni, mink itten a mindennek a legalján aztán igazán ne igényeskedjünk, de a mester eddigi eredménysora legalábbis soványka. Bajnoki cím az ötödosztályban, majdnem feljutás a negyedből és pár forduló után útilapu a Paganese gárdájától (tökutolsó a serie c1/a-ban).

Gondban lennék, ha magam kéne kitalálnom csattanós zárlat, mely méltón foglalja össze mindezt az abszurditást, egyben prognózist adva a jövendőre. Szerencsémre az olasz szakember kinevezéséről hírt adó közlemény zárómondata tökéletesen megteszi mindezt:

"Vincenzo Cosco szerződése az idény végéig, 2008. nyaráig szól."

Az ügynek semmi jelentősége, ellenben az érintettek köre parádés, válogatni se lehetett volna szebbet: ns és sinkovits, fradi és lipcsei, felcsút és urbán. Nincs is más dolgunk, mint hátradőlni és drukkolni, hogy minél jobban verjék össze egymást. Amennyiben mindenképpen az igazságra volna kiváncsi valaki, akkor nyilvánvaló, hogy az sportújság hazudik.

Kvázi aranyszabály, hogy ha egy ns mondatban nincsenek perceket, pontokat, gólokat, vagy métereket jelző számok, azaz jut benne némi hely az újságírói kreativitásnak, akkor rögvest kerül bele csúsztatás, ferdítés, vagy arcátlan hazugság, de legjobb esetben is valami őrületes ostobaság. Természetesen mindez egy szellemi fogyatékos Jókai Mór stílusában megírva, mert attól odavan az egész szerkesztőség, inkluzíve a szerzőt. Szép is az, amikor a mérhetetlen tehetségtelenség határtalan ízléstelenséggel párosul. Ha pedig ügy kerekedne dologból, jöhet a teljesen hitaltelen ámde annál felháborodottabb visszautasítás és az erkölcsi magasló, hogy ne csak hülyének és alkalmatlannak tűnjön a kollektíva, de gusztustalanul amorálisnak is.

Ettől még az is lehet persze, hogy Urbán tényleg gyalázta a fradit egy duna cipő hasonlattal, bár én azt gondolnám, hogy a tisztes kiscsapatnak számító duna cipő tagjainak volna inkább oka verni az asztalt, amikor egy keleti csoportban vergődő, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt deficites alakulathoz hasonlítgatják őket. Lipcseivel külön nincs jelentősebb probléma, óriástukkó nyilván, viszont őszintén, számomra is respektálhatóan él-hal a zöldfehérekért. Ő az utolsó fradiszív nem csoda, hogy gólját követően ki/be-szólt Flórinak, persze ha valaki vette volna a fáradtságot és nem csak a címlapot olvassa fel neki, akkor talán másként tesz.

Végezetül a forradalmi hevületű Urbánt valóban nem kell sokat bíztatni, hogy vicsorogjon, vagy indulatos megjegyzéseket tegyen, sőt. Ugyanakkor éppen vehemenciáját és intellektusát ismerve tűnik számomra igen valószínűtlennek, hogy ha valóban pocskondiázni szándékozott volna, akkor nem futja többre, mint ez a gyöngécske dunacipőzés. Hiába hatja át a felcsúti klubot nagyasszonyunk szűzmária aurája és a legigazabb élő magyar karizmája, ha egyszer Flórinál felmegy pumpa örülhet, aki nem kap moltov-koktélt az arcába.

Az ügy részletei alant olvashatók, azt mindenesetre nagyon, de nagyon megnéztem volna, amint sinkó kérleli flórit, hogy harciasan vicsorogjon.

(részletek az indexből)
Az eset előzménye, hogy a Nemzeti Sport szerdai számának címlapján Urbán térdelt, és fényképe mellett a neki tulajdonított, "Mintha a Duna Cipő jönne" mondat, mellyel a lap szerint fricskát dobott a fradistáknak. Ugyanakkor a hatodik oldalon már eredeti szövegkörnyezetben szerepel a mondat, melyet a felcsúti edző a meccs előtt a Sport TV-ben, majd után az Indexnek is elismételt. "Idejött a lap újságírója és félórán keresztül kért, hogy mondjak valami olyat, amivel el lehet adni az újságot, mondjam el, mivel motiválom a játékosaimat. Én erre annyit mondtam neki, nem kell őket motiválni, mi mindenki ellen győzni akarunk, legyen az a Duna Cipő, vagy a Ferencváros."

A mérkőzés után a Nemzeti Sportnak nem is nyilatkozó Urbán ezen állítását tanukkal tudja igazolni, miként azt is, hogy az újságíró - Sinkovics Gábor - arra is kérte vicsorítson, mintha mérges lenne a Fradira, de erre már nem volt hajlandó. "Mindenképp valami bulvárosat akart, mert azt mondta, csak így tudják eladni a lapot" - mondta Urbán, aki egyáltalán nem becsülte le a Fradit, miként azt sokan a címlapból gondolnák.

"A Nemzeti Sport kollektívája megdöbbenve hallgatta Urbán Flórián nyilatkozatát, amely személyeskedéstől sem volt mentes. A szerkesztőség visszautasítja a Felcsút edzőjének kirohanását és igaztalan állításait. Senki sem kérte tőle, hogy minősítse, vagy ahogy ő fogalmazott, "pocskondiázza" a Ferencvárost. A Nemzeti Sport dolgozói tisztelik a Ferencvárosi Torna Clubot, a klub fontos partnere az újságnak, mint ahogy minden más magyar egyesületet is. Kikérjük magunknak, hogy az egykori válogatott labdarúgó valótlanságot állítva, ország, világ előtt megrágalmazza és lejárassa bármelyik kollégánkat. Urbán Flóriánt egyébként sem kellene bíztatni az ellenfelekről alkotott véleménynyilvánításra. Megtette ő ezt már számtalan alkalommal, önszorgalomból is..." Ezt az állásfoglalást még a mérkőzés szünetében közölte a Sport 2 adása és Kálnoki Kiss Attila, a sportlap főszerkesztője jegyezte.

Nem lehet nem szeretni ezt a mi focinkat, vagy amink van. Alanti eseményekről akkor is tajékoztatnék, ha címem kapcsán nem érezném magam érintettnek, hát még így.

(forrás: Felcsút honlap)
Az FC Felcsút - Haladás mérkőzések úgy néz ki, hogy nemcsak a nagy küzdelemről és a két együttes rivalizálásáról szólnak, hanem egészen másról is. A szombaton lejátszott ütközet után ismételten eltulajdonítotak a szombathelyi szurkolók egy egyedi, Felcsút címerrel ellátott, üzletben nem kapható Mitre labdát. Ez már nem az első eset, hiszen az áprilisban, Felcsúton lejátszott derbi alkalmával kettő bőrgolyó jutott ugyanerre a sorsra. Az eset érdekessége az, hogy az eltulajdonított labda nem úgy került a Haladás táborba, hogy a mérkőzés közben, éppen mondjuk egy szerelés végén valamelyik játékos azt kirúgta oda, hanem a találkozó lefújása után a szurkolókkal 'pacsizó' szombathelyi játékosok egyike, akit nem akarunk most nevesíteni, de a mérkőzésen a 15-ös számmal lépett pályára, szánt szándékkal odarúgta a labdát az arra éhező Haladás szurkolóknak, akik már várták a játékszert, majd veszekedtek egy kicsit azon, hogy kié is legyen az, ezután angolosan távoztak. Az eset nagy felháborodást váltott ki az FC Felcsútnál, és a jövőben arra kérik a szombathelyi drukkereket, hogyha szükségük van ilyen labdára, akkor vegyék fel a kapcsolatot ezügyben a vezetőséggel, és ne lopkodják el a tetszetős focilabdákat, hiszen ezek pótlása nem egyszerű feladat.

(forrás: index)
Hova tűnnek a felcsúti labdák?

A Felcsút labdarúgócsapatánál úgy vélik, amikor a Haladással játszanak bajnokit, mindig eltűnik egy-két labdájuk. Ezúttal nevesítettek is, de a megvádolt játékos tagadja, hogy akarattal rúgta volna a szurkolók közé a Felcsút-címeres labdát.
(...)
Az Orbán Viktort a hét elején az egyesület elsőszámú irányítójának megválasztó felcsútiak klubigazgatója, Diczkó Csaba is megerősítette: többen is látták, hogy a játékos akarattal rúgta a szurkolókhoz a labdát. A kisebb vita után megszerzett labda aztán az egyik szurkoló pólója alá került, amikor pedig a biztonságiak megpróbálták visszakérni, odadobta egy társának, aki elszaladt vele.

Vörös Csaba, a szombathelyiek ügyvezetője szerint ez az egész egy nagy hülyeség, és csak röhögni tud a feltételezésen. Tóth Péter, aki az említett 15-ös mezben játszott nem cáfolja, hogy mérgében belerúgott egy labdába a meccs után. "Ha tudom, hogy ez ennyire érzékenyen érinti ellenfelünket, nem rúgok bele, de mérges voltam a lefújás után, mert elkerülhető gólokat kaptunk, és bár az ellenfél edzője mást mond, de közelebb álltunk a győzelemhez. Hat meccset nyertünk zsinórban, és sajnos nem sikerült megnyerni a hetediket, ezért voltam mérges."

Tóth cáfolta, hogy akarattal rúgta volna a labdát pont a szurkolókhoz. Szerinte elég kopott labda volt, nem olyan, amivel a meccset játszották. "A meccslabda többször volt a kezemben, hiszen balról többnyire én végzem el a bedobásokat, de amibe belerúgtam, az egy kopott labda volt, nem láttam rajta a Felcsút címerét. De ha ez náluk akkora felháborodást keltett, akkor kifizetem nekik az árát."


ps: kiemelések tőlem, ill. érdemes megfigyelni a felcsúti közlemény míly gazdag labda-szinonímákban.

Kitalálhatnék valami hangzatos szöveget azügyben, hogy miként kerül ide az arsenal-tartalék tegnap esti produkciója, mondjuk, hogy tessenek szem előtt tartani ezt a nívót, amikor az utánpótlásunk nagyszerűségén lelkendezünk, vagy hogy ehhez a szinthez kéne felnőnie a poolos ifjainknak, de ezek megannyi szempontból nem volnának fair hasonlítások, vagy legalábbis jelentős csúsztatásokat tartalmaznának. Épp ezért őszinte leszek, mi egyébként is jeles magyar tulajdonságom: videó azért van itt, mert:

1. szeretem a gunners
2. lenyűgöznek az ifjaik
3. nemakárkit vernek
4. második gól szerzője a világ legjobb középpályása lesz, amit egyébként azóta hangoztatok, hogy volt szerencsém látni első arsenalos szereplését. most írásban, a nyilvánosság előtt is megerősítem a predikciómat, így pár év múlva büszkén hivatkozva verhetem a mellem.
5. új feature, hogy lehet ide videót tölteni, ki kellett próbálnom.
6. a végén bónuszwenger

Szép volt fiúk!

Ne hallgassatok a kisebbrendűség érzésétől sújtott acsarkodókra, akár firkászok, akár drukkerek, akár szakértők (úgymond). Én, mint elfogult drukker joggal nem láttam a lila ködtől és kívántam az eset után hirtelen haraggal levert török veséket, és fájdalmas, gyógyíthatatlan betegségben elhulló bírót. Köszönet érte, hogy magyar csapat kapcsán ilyen érzelmek bírtak előtörni belőlem, nem gondoltam volna. És köszönet azért is, hogy inkább csendben összeomlottunk, mintsem ámokfutva tettük magunkat ellenszenvessé. Aki mást mond, számonkérve, hogy mészölykálmánosan addig kellett volna üvölteni a bíró képébe amíg meg nem változtatja az ítéletét, az egyszerűen hülye.

"a képébe"

De ez csak a kisebbik rész, hogy visszaadtátok a hőzöngésbe vetett hitet, hogy ma úgy tehet mindenki, mint a régi szép időkben, mintha lett volna reális tétje a tegnapi meccsnek, mintha tényleg a világ omlott volna össze egy példátlanul ostoba ítélet miatt. A publikum és a média felbolydult, akárha Öcsibá meg nem adott góljáról, vagy Tichy vonal mögé pattanó lövéséről, esetleg Törő és Nyíl kiállításáról volna szó, és ez már önmagában nagy dolog.

De egyszer majdcsak elül a ricsaj, napirendre tér a média, és az átlagpolgár is felhagy a kebab bojkottal. Ekkor talán majd lesz néhány értő szem és fej, aki arra koncentrál, hogy ezer év óta végre egy olyan csapatot lehetett látni (tétmérkőzésen!), amelynek komplett-, mind támadásban, mind védekezésben működőképes-, a saját és az ellenfél adottságaival egyaránt kompatibilis taktikája volt. És ez nem az újságból derült ki, hanem a meccset nézve.

D. Nagy vs. Csizi

Ki gondolta volna, hogy Várhidi képes lesz velem elfogadtatni egy olyan focista szerepeltetését, aki ennyire hasonlít D. Nagy Lajosra? És mégis, a három belső-védős felállás telitalálat volt, mivel az állandó kettős-biztosítás lehetőséget adott a középhátvédeknek, hogy bátran bevállalják a védővonalból való kilépést, ezáltal még a tizenhatos előtt, labdaátvétel közben tudták megzavarni a török támadókat. Ennek köszönhetően alig tudták lendületből rájukvezetni a labdát, ami bekkeink sebességét és fordulékonyságát ismerve igen fontos eredmény. Ha lehet kivetnivalót találni az elképzelés megvalósításában, akkor az Szélesi oldalán keresendő, ő olykor kissé slendriánul zárt vissza a jobbunkó helyére, de ennyi igazán belefér (természetesen egy világklasszis csapat valószínűleg kíméletlenül büntetett volna érte, de a török nem az, így ennyi kockázat még akkor is vállalható volt, ha a kapitány már előre tudott az achilles-sarokról).

A középpályánk tette a dolgát, a visszalépő Gera, Hajnal és a labdaszerzőként igen sokra hivatott Vass időről-időre jóérzékkel vadászták le a bizonytalanodó ellen egyre céltalanodó átadásait, sőt nem csak begyűjtötték a játékszert de érződött, hogy legtöbbször már a megkaparintás pillanatában tudták mit kéne tenni vele. Még Dzsudzsák is rögvest beadott, amikor kellett, volt is nagy meglepetés a hazaiaknál (bizonyítva hogy, ők is videóztak). Hajnal dinamizmusa úgy hiányzott már évek óta ennek a középpályának mint egy falat kenyér, Gera pedig Gera, ő tényleg rosszkor és/vagy rossz helyre született.

Priskin igen meggyőzően, tán minden fellépése közül most a leginkább hozta azt a szerepet, amit egyetlen csatárként hozni kell. Igazi hús volt, állandó, megkerülhetetlen jelenléttel, mely rendre problémát okoz a védelemnek. Ha kell, megtartotta, ha kell, lepasszolta és még veszélyeztetett is, amennyire tőle tellett.

Ahogy mondani szokták: erre már lehet építeni.

Aztán jött, ami jött, és a csapat összeomlott. Ez egyrészről most még belefért, másrészről viszont az volna az igazi veszteség, ha mester és tanítványai nem tanulnának valamit ebből a kvázi következmények nélküli, de mégiscsak igen fájó tapasztalatból. Hogy egyszer majd, ha minden összejön és kivívtuk a pozíciót, hogy azért csaljanak ellenünk, mert reális esélyünk nyílt kvalifikálódni valamelyik nálunk jegyzettebb helyett, akkor egy fordított bírói itélet után már ne csak a kultúrált összeomlásra teljen.